Mikszáth Iskola
Leány kézilabda
Marcali

 

Támogatóink:


 

Magánszemélyek:

Suchman Tamás

Tisztelettel köszöntjük honlapunkon!

 

2010. augusztus 27.

Felkészülés a leány kézilabdában

 

 

2010. augusztus 23.

Megnyertük a Kupát ...

Minden mérkőzésünket megnyertük, és így pontveszteség nélkül lettünk a IX. alkalommal megrendezett Balaton Kupa Győztesei. Tegnap délelőtt a Mezőszentmihály csapatát 11: 4 –re, a döntőbe jutásért a Vácot 20:2 –re, a döntőben a Mostar –i csapatot 13:10 re győztük le. Többször leírtam már, nem vagyok szakértője csak szurkolója a kézilabdának, de nem állom meg, hogy a véleményemet közreadjam. A hét végén lejátszott mérkőzéseinken, - de a korábbiakban is - azt tapasztalom egy nagyon jól, mondhatni kiválóan védekező csapat vagyunk. A csapat egységes, és nagyon felkészült. Pillanatok alatt lereagálja a csapatszerkezetben történő változtatásokat, jól végezik a csapat munkát, nagyszerűen segítik egymást. Teljesen nyilvánvaló volt a mérkőzések során: a csapatunk fizikai, és mentális felkészültsége, játék tudása, sokkal jobb az ellenfeleinél. Gratulálok a győzelemhez!

A torna összegségében jól sikerült, bár az eredményhirdetést érthetetlen módon késlekedve kezdték. Félórát ott álltunk, a gyerekek, a díjátadók, díjak, a szülők, és nem történt semmi … A torna egészét értékelve: jó hangulatban telt, jó meccsek voltak, és ahogyan a lányoktól hallom jól érezték magukat a táborban. Egy kis magyarázat a képekhez: a felnőttekről a képek, a szervezők, edzők, játékvezetők mérkőzésén készültek, ... a meccs hatalmas sikert aratott a gyerekek és a szurkolók körében. A vízben a Kadarkút győztes csapata „táncolt”. Ők a másik korosztályban diadalmaskodtak. A „szomszéd csapat” a Balaton KC a bronzéremért játszott korosztályában, de sajnos nem bírt a Mostar együttesével. Gratulálok nekik is az eredményhez. Úgy tudom ma délelőtt még lesz egy fürdés a lányainknak a Balatonban. Holnap pedig már edzéssel folytatódik a felkészülés. A hétvégére tervezett Strandkézilabda torna sajnos elmarad. Több csapat is az utolsó pillanatban visszamondta a szereplést. Talán tavasszal, még a nyári szünet előtt majd meg lehet rendezni a tornát.

A 20 fős keretünk jól teljesített, voltak kiemelkedő játékosok. Nem nevesítek senkit, mert a lányok legnagyobb érdeme, hogy CSAPATTÁ kovácsolódtak össze! Korábbi teljesítményünket is ennek a nagyon fontos, a győzelem zálogát jelentő csapatszellemnek köszönhetik. Úgy látom, hogy az újonnan a keretbe került játékosok jól beilleszkedtek, és az „öregek” befogadták Őket. Következik a szezon … a serdülő bajnokságban, idősebbek, fizikailag erősebbek lesznek, az ellenfeleink. Többször vereséget szenvedünk majd - de kell a mérkőzés, kell a játék. A saját korosztályukban pedig …. Sok sikert lányok! Gratulálok a csapatnak, és edzőjüknek Fuisz Jánosnak!

 

2010. augusztus 21.

Két meccs … két győzelem ...

Ma a Szigetszentmiklós ellen játszottunk délelőtt, az eredmény 24:10, délután pedig a Vác volt a feladat. Ezt a mérkőzést is nyertük 16:4 arányban. Eddig hibátlan a teljesítményünk. Holnap délelőtt a Mezőnagymihály ellen mérkőzünk. Délután helyosztók, és 17 órakor a döntő. Most úgy látom a Mostar-i csapat lesz az ellenfelünk. Amikor a képeket nézik, akkor a délelőtti meccsen készült képeket Szecsődi anyukának köszönhetik, a délutániakat pedig a szabadnapos Bárczi Kata fényképezte … Nem is tudom, én minek járok meccsre … elég lenne a gépet elküldeni!:-))) Nikon Forever!! Köszönöm a képeket!

 

2010. augusztus 21.

Balaton Kupa péntek délután ...

Pénteken délután játszott a Balaton KC a hercegonivai vendégek ellen, szoros meccsen alulmaradtak. A Marcali lányok a Siófok – Kadarkút ellen játszottak. Egy megítélésem (ismereteim alapján) szerint méltatlan szituációban, a mérkőzésen játszó lányok a Kadarkút nevében kézilabdáztak, a település jóvoltából. A MEKITO Kupán minket 7 méteresesekkel legyőző siófoki lányok indultak ezen a csapat néven. A kézilabdát viszont Ők játszzák, és nem is rosszul! (Bízom benne rendeződnek a siófoki kézilabdás történések!) Vissza a sporthoz. Leányaink győztek és ezzel nagyot léptek előre a dobogó felé! Gratulálok! Ma is lesz két mérkőzésünk: délelőtt a Szigetszentmiklós – Marcali VSZSE és délután a Vác – Marcali VSZSE mérkőzés.

 

2010. augusztus 20.

NEMZETKÖZI SERDÜLŐ BALATON KUPA

Tegnap délután már volt két meccs a Fonyódliget-i táborban, a mi lányaink ma kezdtek. Délelőtt két mérkőzést játszottak és mindkettőt megnyerték. Magabiztos jó játékot láttam. Az első mérkőzésünkön a Csákvárt győztük le 13:4 arányban. A második mérkőzés a Hrk Kosača (Bosnia and Herzegovina – Mostar) együttese ellen már egy nehezebb mérkőzés volt. Mindenesetre bíztató játékkal 16:7 –re győztünk. Kora este a Siófok lesz az ellenfelünk. Közeli jó barátunk a Balaton KC csapata (Balatonkeresztúr, Balatonberény, Balatonszentgyörgy közös csapata) is játszik a tornán. Néhány képet róluk is készítettem. (világoskékben játszanak) Nekik az első meccsük a Mezőnagymihály ellen nem okozott problémát, 11:4 –re győztek. Második mérkőzésükön a Siófok ellen már nehezebb dolguk lesz…

2010. augusztus 12.

Interjú Fuisz Jánossal …

Az ebédet követő szieszta közben találtam, Fuisz János tanítványait a Szabadtéri Színpadnál. Három órakor kezdődik ma a második edzésük. Kihasználva a rövid pihenőt a következő bajnoki szezonról kérdeztem a Tanár urat. Háromhetes edzőtábor, és egy nemzetközi torna a végén … hasonlóan az elmúlt évhez, amikor Veszprémben diadalmaskodtunk.

A bevezetőben ott az általam feltételezett válasz, de azért megkérdezem: szükséges ebben a korban ez a hosszú 3-4 hetes felkészülés? Azért fontos egy hosszú elnyújtott alapozás a kézilabdában, mert egész évre tervezünk. A labdarúgással ellentétben nekünk télen is vannak mérkőzéseink. Télen már külön alapozni nem lehet, - nem is érdemes – akkor már csak a szinten tartás a lényeges. Ez egy másfél hónapos időszak, amit előre megtervezek ilyenkor. Kezdetben általános állóképesség és erőfejlesztés van a programban, és csak ezen a héten kezdtük el a kézilabda sportághoz kapcsolódó speciális feladatok végzését.

A következő héten kezdődik egy újabb időszak a felkészülésben, amikor már a formába hozás a feladat. Ez lesz az a 7-10 mérkőzés amit a Fonyód-ligeti nemzetközi tornán játszunk majd. Amikor hazajövünk akkor már az edzéseken a hibajavítás, a taktikai elemek gyakorlása következik, illetve a „figurák” begyakorlása. Tovább a teljes interjúra!

 

2010. augusztus 11.

Fonyód-ligeten a negyedikesek ...

17 sporttagozatos diák a Mikszáth Iskolából edzőtáborozik a héten Fonyód-ligeten az ifjúsági táborban. Fuisz Jánosné vezetésével napi két foglalkozáson vesznek részt a gyerekek. A labdasportokon kívül, atlétika is része az edzéseknek. Napközben pedig a kikapcsolódásra is jut idő. Ott jártamkor a szivacskézilabda meccset, a fürdés követte. Délután hajókázás, holnap tihanyi kirándulás van soron. A tábor már a minap elnyert TÁMOP támogatás, és az Önkormányzat Sportbizottságának segítségével lett megrendezve.

 

2010. augusztus 7.

A nehezén már túl vannak ...

Az alapozás legnehezebb részén már túl vannak az a Mikszáthos lányok. A kedvenc utánpótlás csapatom, már nem az U12 hanem az U13 korosztályban indul a következő bajnokságban. Fuisz Tanár Úr leányai kiegészülve: néhány 12 évessel – ők már korábban is az idősebbek között játszottak – a Noszys lányokkal, Balatonberényből és Keszthelyről egy-egy kislánnyal. Egyben Ők alkotják a Marcali VSZSE serdülő csapatát is! Ők húszan kezdték meg a felkészülést. A nehéz fizikai terhelésnek lassan vége, egyre többet a labdáé már a főszerep. Ma délelőtt jártam a csarnokban - ahol a szombati nap ellenére edzésük volt - egymás ellen vívtak mérkőzést. Megnőttek a lányok! Megtudtam: augusztus 18 –tól, Fonyód-ligeten vesznek részt egy tornán. De erről többet majd szerdán. Akkorra kértem Fuisz Jánost egy hosszabb beszélgetésre.

 

2010. június 26.

II. SOMOGY MEGYEI KÉZILABDA GÁLA - Balatonszárszó

Az időjárás miatt sajnos az elmúlt évben tapasztalt „fesztivál hangulat” elmaradt. Az elismeréseket azonban átadták. Városunk kézilabda utánpótlása rangos elismerésekben részesült! "A Somogy Kézilabda Sportjáért" díjat kapta: a Mikszáth DSE U8 és U9 leány szivacskézilabda csapata, valamint az U12 korcsoport, az adidas bajnokságban és a III. korcsoportos Diákolimpián szerepelő leány kézilabda csapata, a sportágban nyújtott eredményes szerepléséért. Pék Evelin és Fuisz János, - a csapatok edzői -, is elismerést kaptak munkájukért.

Korábban: 2010-03 | 2010-04 | 2010-05